A járművezető oktatás során óhatatlanul össze voltam zárva egy tapasztalatlan járművezető jelölttel és a közlekedés minden más tagjával. Már minden bizonnyal Ön is tapasztalta -ha más nem a karácsonyi családlátogatások során-, hogy minél több emberrel van összezárva, annál nagyobb az esélye, hogy valamilyen konfliktus alakul ki. Ez a közúton sincs másképpen, folyamatosan a “tűzoltással” foglalkoztam, hogy a lehető legkevesebb atrocitás történjen. Az internet egyik sarkában sem találtam olyan írást, ahol erről nagy közönség előtt beszélnének, igy hogyan is várhatjuk el a többiektől, hogy úgy viselkedjenek, ahogyan az a diáknak jó?

Ezt az írást azért készítem, hogy részletes bemutatást tudjak adni az elvárt viselkedésekről.

Különböző emberek vagyunk, különböző indittatásokkal, különböző magatartásokkal és különböző prekoncepciókkal. A mi esetünkben a legmeghatározóbb prekoncepció az, hogy “A tanuló autó lassú”. Ha ezt hagyjuk, hogy belénk ülepedjen, tudat alatt folyamatosan le akarjuk nyomni a táblás autót. Csak gondoljon bele! Ha már vezet egy ideje, mi az első gondolata, amikor egy soksávos szakaszon meglát a sorban maga előtt egy táblát? Mernék nagy összegben fogadni arra, hogy már olvasás közben kitette az irányjelzőt és sávot váltott. És ezzel nincs is gond ilyen helyzetben, higgye el, mielőtt oktató lettem én is észrevettem magamon ezt a manővert. A probléma akkor merülhet fel, amikor hagyjuk, hogy ez a prekoncepció teljesen eluralkodjon rajtunk és meg sem próbáljuk beleképzelni magunkat a tanulóautó helyébe, csak egy gondolat lebeg a fejünkben “Nem hagyhatom, hogy előttem legyen, mert feltart!”.

Sajnos ez egy káros hozzáállás, nézzünk rá példát, miért is. Kakucs – Karcag 140 km távolság, ha nem a fizetős szakaszon megyünk. Egyszerre indultunk ketten, egy autószállitó trailer és én a Yarissal. Amennyire tudtunk, mindketten szabályosan közlekedtünk, a trailer max 70-80-al, a Yaris 90-100-al. Kb 20 km/h sebességkülönbség a valóságban ekkora távolságon 15 perc különbséget okozott körülbelül 130-140 perc menetidővel számolva. Nekem a Yarissal mindig előzgetnem kellett, a trailer csak jött. Ha ekkora távolságon csak ennyi a különbség, elképzelhetjük, hogy a városi közlekedésben mennyire minimális lehet a tanuló autóra “vesztegetett” segítség miatti lemaradásunk.

De mikor kapjuk vissza ezt az időt? Kihűl a rendelés, amit viszek!

Térjünk is rá az írásom első alanyaira, a futárokra. Vitathatalan áldás az ő szolgáltatásuk. Ételt tesznek az asztalunkra, vigyázzunk rájuk! A kérésem az, hogy engedjétek, hogy vigyázzunk rátok! Csábító lehet egy, az autó jobb oldálán “tátongó” másfél méteres rés, de kérlek titeket, se kerékpárral, se robogóval ne használjátok ki. Az utas az autóban nem lát bele a tükörbe és figyelmetlenül kinyithatja az ajtót. A másik visszatérő meglepetés, amit kerékpáros és motoros futároknál szoktam látni, hogy az egyirányú úton visszafelé is jönnek és meglepődnek, amikor értetlenül megáll a diák az ijedtében.

De mikor kapjuk vissza ezt az időt? Mennem kell a gyerekért!

A dolgozó szülő élet és a gyermeknevelés önmagában is óriási kihívás, nem hogy még más dolgára is figyeljen az ember! Bármennyire is zavaró, hogy nem megy a tanuló, pedig ott van előtte a hely, mi mégis türelmet és megértést kérünk. Lehet, hogy kint maradt egy harmincas tábla, de a munkálatok -ami miatt kint volt- már régen befejeződött. Sajnos nekünk nem lehet tisztünk felülbírálni, hogy az adott sebességkorlátozás indokolt vagy sem, nekünk azt be kell tartani.A diák minden alkalommal erején felül teljesít, hogy minél hamarabb fel tudja venni a forgalom ritmusát és hogy minél hamarabb levetkőzze az akadály szerepét.

De mikor kapjuk vissza ezt az időt? Engem megfogott a lámpa!

Nagy forgalom sűrűségnél eleve nehéz azt megoldani, hogy mindenkinek egy nagy zöldhullámot adjon a közlekedés, védhetetlen , hogy ne álljunk meg valamelyiknél. Biztos vagyok benne, hogy ha a tanuló még éppen átfért, de Ön már nem, akkor Önt is megfogta volna a soron következő lámpa. Ha most az jár a fejében, hogy “De ha 80 km/h-ra felgyorsulok és utána tartom a 70-et, akkor tovább tudok menni!”, kérem ne tegye, amennyire lehet tartsuk be a városhatáron belüli szabályokat, okkal vannak kitalálva.

De mikor kapjuk vissza ezt az időt? Mennék haza ebédelni!

Ha egy parkolási manőverről van szó, ami éppen Önnek okoz akadályt, hadd mutassam be mi is történik az oktatójárműben. Törekedek mindig arra, hogy olyan szakaszon adjam ki a feladatot, ahol remélhetőleg kicsi a forgalom. Mikor megkapja a feladatot a diák -több év tapasztalat hiányában-, az átlag sofőrnél kicsit tovább tart mire megtalálja a helyet, ez van hogy több másodpercet is igénybe vesz. Mikor megpillantja, elkezd lassulni az autóval és megáll a kezdő pozícióban. Ekkor összesűríti minden motiváltságát és tudását, hogy belekezdjen a manőverbe, szétnéz és megindul. Gyakran ilyenkor senki sincs körülöttünk, de megeshet, hogy az első próbálkozásra nem sikerül a parkolás, jöhet a javítás. Nos, ilyenkorra már megjelenhet Ön vagy más közlekedési partner és a tény, hogy Önöket feltarthatja, úgy megmételyezi a diák gondolkozását, hogy teljesen leblokkol. Az eddig a pillanatig összesűrített motiváció és tudás megtalálja a rést és úgy szétszalad, mint a ménes. Újabb másodpercek telnek el, nő a feszültség. A diák tétlen, az oktató magyaráz, de az oktató szájmozgása ilyenkor már csak tornagyakorlat, a diák ledobta a láncot, feladja a feladatot. Mióta az első jármű megérkezett, eltelt kb 10 másodperc, de már mind a két fél komoly perceknek érzi ezt. Eddigre merül fel általában, hogy meg kellene előzni a bénázó tanulót. Sajnos tapasztalatból mondom, a diáknak is ennyi idejébe kerül, hogy végre megtalálja a kuplungon a fogást és elkezdjen gurulni, pont mikor a türelmét vesztett másik sofőr elmenne. Ilyenkor újabb fékezés mindkét fél részéről, de már ilyenkor az oktató irányít és gyorsan bedobja az autót a parkolóhelyre, hogy senki se várakozzon többet. Konklúzió: a várakozó járművek dühösek, a diák stresszel és sok résztvevőben felmerül a kérdés “Minek az oktató, ha egy parkolást sem lehet végrehajtani?” A megoldás, összesen 5 másodperccel több türelmet kérünk, ami alatt a tapasztalatlan sofőr is meg tud oldani minden manővert. Hiszem, hogy ennyi plusz időbefektetés elegendő ahhoz, hogy sokkal gyorsabban és sokkal jobban fejlődjön a diák!

Most, hogy álságosnak tűnő módon mindenki másra ráhúztam a vizes lepedőt, részletezzük a városban tapasztalható kirívó oktatói munkát is.

Azt már megírtam, hogy türelmen és megértésen túl semmit sem kérhetünk a többi közlekedőtől, de ezért cserébe mit is kellene nyújtani? A jó oktató feladata nem a vizsgára felkészités, hanem, hogy megtanítsa vezetni a diákot. Ez nem merül ki annyiban, hogy tud parkolni, megfordulni és kanyarodni. Éreznie és látnia kell, hogy meg tudja különböztetni, mi az amit szabad és mi az amit érdemes is megcsinálni. Ügyes, hogy tudja hogyan kell egy kerékpárost megelőzni, de egy jobbra kanyarodás előtt tiz méterrel miért is lenne érdemes? Ez a rálátás annyi gyakorlást igényel, ami a jelenlegi óradíjak mellett egy komplett családi autó árával vetekednének, ezért is próbáljuk sokan a lehető legkompromisszumosabb megoldást megtalálni. De sajnos van aki nem ezt a feladatot látja követendő példának, hanem csak “eljár dolgozni”, amikor mindegy mit tanul a diák, csak legyen meg a fizetés.

Ez egy komoly küzdelem, amivel szemben sok irányban küzdünk, de a negatív eredményét mindannyian megérezzük. Minden egyes ilyen oktatói magatartás csak tovább mélyítik az oktatókról kialakult sztereotípiát és csak annyit érünk el vele, hogy még nehezebb lesz türelmes közlekedővel találkozni.

Példák arra, hogy mivel hibázhatnak az oktatók:

• A Csapó utcán folyamatos 30-35-ös tempó, mert “fél a diák közel menni a kerékpáros nyomhoz és egyébként is lesz egy harmincas”. A közlekedés valóban egy veszélyes üzem, de ha a forgalmat feltartjuk, csak a nyakunkba húzunk mindenkit. Ha csak azt tartjuk szem előtt, hogy a diák fél és nem kényszeritjük a határai feszegetésére, mindig félni fog és mindig 30al fog menni a Csapón.

• Csúcsforgalom, lámpa, lefulladás. Tisztázzuk, két fajta ember létezik, aki le szokott fulladni és aki hazudik. Egy lefulladás még nem a világ vége, ha nincs mögöttünk senki, akkor még több is beleférhet. De van, amikor nem férhet bele a második lefulladás és a csúcsforgalom ilyen. Ha az én diákom ilyenkor lefullad, én már a pótgázon állok, fogom a kuplungot és ha azonnal nem a diák indítózik, akkor én. Ha nehézséget okoz az elindulás, irány egy parkoló, de ne a többi autóst szívassuk egy harmadik lefulladással is.

• Tempófelvétel. “Ne nyomd nagyon, mert sokat eszik!”, “Nem megy a klíma mert nagy a fogyasztás!”. A közlekedés többi résztvevője mégis hogy tudja finanszírozni, hogy haladnak? Én mindig elvárom a diákoktól, hogy használják ki az autó gyorsulási képességeit, nem kell mindig kullogni. Amióta ezt a módszert használom, nem is nagyon hallok dudaszót. Ki van fizetve az egész gázpedál, használja az egészet!

• ”Az emelkedőn való elindulás feláras, az az alapban nincs benne. Ha szeretnél megtanulni vegyél még órát!”. Nevetséges és vérlázító. Ha félti valaki az oktatójárművében a kuplungot, akkor nagyon háttal ül a rendezvénynek. A diák azért jön hozzánk, mert meg akar tanulni vezetni. Ha meg akarja tanulni, akkor eddig nem tudta, hogy hogyan kell. Ha nem tudja hogyan kell, hibázni fog. Ez egy olyan egyszerű következtetés, amivel nehéz lenne harcolni. A diák a hibáért is fizeti az óradíjat, fogadjuk el, hogy kopik az autónk.

• Lakott területen kívül 70. Hasonlatosan a Csapó utcai 30-hoz, tapasztaltam már, hogy a “fél a diák a sebességtől” elvet használva, lakott területen kívül csak 70el mennek, pedig nincs akadály. Én mindig a sebtapasz gyors lehúzását szeretem. A diákjaimnál bevált, hogy ha azt mondta, fél a sebességtől, egyből kivittem az autópályára és kértem tőle 130-at. Nem kérdés, az első néhány km alatt majdnem megfojtja a kormányt, de Mikepércsnél vagy Hajdúböszörménynél lehajtva a 90 olyannak érződik, mintha állna. Ezután, már sosincs gond a sebességgel.